És az ikrek felkeltek 8 éves álmukból.
Tegnap a kőbánya dolgozóinak közreműködésével kivontattuk a szabadba a két kocsit, hogy minden részükhöz megfelelően hozzáférhessünk. A járművek viszonylag jó állapotban vannak, a fedett helyen való tárolás sokat jelentett.
A villamosok kihúzásához a bányában dolgozó gépek segítségét kértük, melyeknek nem okozott nehézséget a könnyen guruló villamosok mozgatása. A művelet során mind izgalommal néztük, vajon minden rendbe lesz-e, nem szorulnak a kerekek, nincs előttünk akadály.
A hátsó kocsi (2576) azonban nem egészen ugyanabban az irányban állt, mint az első, így fel kellett emelni, és irányba kellett tenni. Itt szintén a nehézgépek működtek közre, mely nem mindennapi látványt nyújtott. A művelet kellő körültekintéssel, sikeresen lezajlott. Köszönjük a bányászoknak!
Miután az ikrek kiszabadultak, az egész csapat felrohant a közeli dombra, hogy elkészítse az első, teljes képeket. Ezután azonban a munkavezetők kellő diplomáciai érzékkel rávették a díszes társaságot a munkavégzésre, mely során:
- lemostuk a két kocsit
- leszereltük a 2576 psz. kocsi életmentőit - ruháink tisztaságára való tekintet nélkül
- eltávolítottuk a 2577 psz. tetőn lévő berendezéseit, eszközeit
A munka 10 órától du. 5 óráig tartott, melyből mindenki tevékeny részt vállalt, ennek megfelelően koszos is lett, nehogy munka nélkül maradjanak a mosógépek.
Feladatainkat elvégeztük, eredményeinkkel elégedettek lehetünk. A naplementében sütkéreztünk, miközben tekintetünkkel a jövőbe néztünk... vagyis a többi leszerelendő alkatrészre.